TATTA HITOTSU NO KOI
(2006)
Kanzaki Hiroto és két barátja nem mondható valami szerencsésnek: mindhárman elég szegény családba születtek, emellett lusták és ügyetlenek, így sosem voltak igazán népszerűek sem a lányok, sem a főnökök körében. Gimi után rögtön mindhárman munkába álltak és azóta is keményen dolgoznak a megélhetésért. Hármuk közül azonban mégiscsak Hirotonak van a legnehezebb dolga. Apja 6 évvel ezelőtti halála után ugyanis ő vált a családfővé és a fő keresővé. Nem elég, hogy beteg kisöccsét állandóan ápolnia kell, még részeges anyja sem segít neki, sem pénzzel sem pedig bármi mással, annak ellenére, hogy minden éjszaka állítólag dolgozik. Hiroto mindennek ellenére nem lankad és imádott kisöccséért fáradhatatlanul dolgozik nap, mint nap az apja által hátrahagyott adókban úszkáló hajógyárban. Egyetlen kikapcsolódásaképpen a már említett két barátjával, Ayutával és Kouval szokott sörözgetni munka után vagy éppen orvhalászni a közeli kikötőben, ahová mellesleg tilos embereknek bemenni. A halat aztán jó pénzért eladják egy tehetős étteremnek.
Tsukioka Nao egy jó és neves családból származó egyetemista leányzó, aki fél életét a kórházban töltötte leukémiája miatt és most, hogy végre jobban van, minden vágya, hogy kipróbálja a világ összes szórakozását. Nao annak ellenére, hogy mindenféle tekintetben extra-kawaii és kiváló parti lehetne bárkinek, őszintesége és elég nagy szája miatt nem túl népszerű. Ez persze annyira nem is zavarja, hisz tulajdonképpen még sosem volt szerelmes, köszönhetően persze a kórházban töltött éveknek is.
E két teljesen más világban élő fiatalnak egy nap mégis sikerül szó szerint egymásba futni egy pár hal kíséretében, bár ez elég gyenge kezdet egy "egyetlen igaz szerelemnek". Persze a felek ezután dühöngenek egy sort, hogy "Ó piszkos lett a ruhám" illetve "Fene, odalett a halam." és már mennek is tovább mérgesen, ki-ki a maga útjára. A sors viszont nem hagyja ennyiben, a fiúk ugyanis korábban egyetemistáknak adták ki magukat, így meghívást kaptak egy a Keio és Yoko Jyo Egyetemek általá szervezett puccos partira, ahol mit ad isten, Hiroto újra belefut Naoba -na most már azért nem szó szerint. A fiú ugyan elképesztően sármosan néz, a lány először meg se rezdül és valójában Hiroto is csak egy kis flörtre vágyik: tesztelni akarja magát, hogy vajon mennyire bírja elcsábítani a leányzót. Nos, a dolog több résznél sem egészen úgy sül el, ahogy ő tervezte és hamarosan mindketten rájönnek, hogy mintha valamit tényleg éreznének a másik iránt... Persze az egészet csak nehezíti, hogy Hiroto hazudott, miszerint ő is egyetemista, plusz miután az igazság kiderül, már nem is tudja mit lépjen, hisz lehetetlennek tűnik, hogy két ennyire különböző társadalmi helyzetű ember együtt lehessen. A fiú tehát habozik: ha esetleg tenne előre egy kis lépést, gyorsan kettőt hátrál is, rögtön utána.
De, hogy mi lesz, amikor végre tényleg összejönnek? Sikerül-e meggyőzniük a családjukat és elérniük, hogy elismerjék a szerelmüket vagy örökre el kell majd válniuk?
Bakame véleménye: ó, hogy Kame nem belém futottál>< Mind1, alapjában véve egész jó sztorinak ígérkezik.
Rendezte: Iwamoto Hitoshi
Producer: Nishi Norihiko
Részek száma: 10
Műfaj: Romantikus dráma
Theme song: KAT-TUN - Bokura no Machi de
Szereplők:
Kamenashi Kazuya - Kanzaki Hiroto
Ayase Haruka - Tsukioka Nao
Tanaka Koki - Kusano Kou
Hiraoka Yuta - Ozawa Ayuta
Toda Erika - Motomiya Yuko
Kaname Jun - Tsukioka Tatsuya (Nao bátyja)
Saito Ryusei - Kanzaki Ren (Hiroto öccse)
Zaitsu Kazuo - Tsukioka Yasuhiko (Nao apja)
Tanaka Yoshiko - Tsukioka Mitsuko (Nao anyja)
Yo Kimiko - Kanzaki Akiko (Hiroto's mother)
Oshima Yoko (dolgozó Hiroto gyárában)
Taguchi Hiromasa (dolgozó Hiroto gyárában)
További szereplők:
Takahashi Mai as Yuki (ep4-5)
Namioka Kazuki as Yamashita (ep4-6)
Anan Kenji (ep7)
Ikeuchi Hiroyuki as Saito (ep7-10)
Wakaba Ryuya (ep10)
Hiraizumi Sei (ep10)
Yanagita Erika (ep10)
Kato Yoshika - Nao barátnője
Akita Makoto
|